Hellingeri törvények, azaz mi mozgatja a szálakat a lelkünk mélyén

Home / Egyéb / Hellingeri törvények, azaz mi mozgatja a szálakat a lelkünk mélyén

Az első viszonyulás a családállításhoz általában valahogy így hangzik: „Nem tudom elképzelni, hogyan működik, fogalmam sincs, mi fog történni…” Ez teljesen érthető és normális egy olyan módszer esetén, ahol az emberi működés kevésbé racionális oldalával foglalkozunk. És itt jön az izgalmas része, mert valójában a lelkünk is egy sor törvényszerűség mentén működik, a tudattalanunk is egy „rendszer”, amiben vannak „szabályok”. Amikor családállítással dolgozunk, akkor ezeket a törvényszerűségeket keressük, illetve az attól való eltérést, a rendszer elbillenését térképezzük fel. Felszínre hozzuk, hogy a lelked hol nem tud úgy működni, ahogy az megfelelne a „rendszernek”. Ha ezt felismered, rögtön érthető válik, ami elsőre túl misztikus.

Amikor a lelked, sőt egy kicsit tágabban nézve, a családi rendszer elbillen, akkor rögtön működésbe lép a kiegyenlítődésre való törekvés is. A hétköznapokban ilyenkor történnek velünk azok a dolgok, amiket magunk sem értünk, amik ismétlődnek, akkor is megtörténnek, ha kézzel-lábbal küzdünk ellenük. Olyasmik, amik emlékeztetnek a családban valamilyen korábbi eseményre vagy egy felmenő sorsára vagy amikor nem találjuk a saját helyünket az életünkben, a saját rendszerünkben. Nem jön össze valami (munka, párkapcsolat, gyermekáldás), pedig nem szól ellene semmi racionális… Bár minden ember, minden család egyedi, különböző sorsokkal, különböző eseményekkel és azok láncolatával, mégis felismerhetőek a törvényszerűségek, amik a lélek mélyén mozgatják a szálakat. Az összekuszálódott szálak kibogozhatóvá válnak, az elakadások pedig feloldhatók. Ebben segíthet a családállítás is.

Hogy érthetőbb legyen a családállítás módszere, nézzük meg, melyek azok a törvényszerűségek, amik lélekszinten működnek.

Bert Hellinger – német terapeuta, a módszer megalkotója – után ezeket hellingeri törvényeknek is szokás nevezni. Ő maga a „szeretet rendje” kifejezést használta a lélek működésének alapjául szolgáló rendszerre. (A törvényeket, szabályokat és rendet a különböző iskolák eltérő módon sorolják, de a lényeg ugyanaz, bármely csoportosítással találkozunk.)

A családállítás törvényei, hellingeri törvények, a szeretet rendje:

  •  adok-kapok törvénye:

Az adás és elfogadás két ember között mindig egyensúlyban kell, hogy álljon.

Az egyenrangú kapcsolatokban az egyik fél ad, a másik kap és elfogad, és ezzel „kötelezettsége vagy adóssága” keletkezik – természetesen lélekszinten –, amit egy új adással viszonoz, ezt pedig az első fogadja el, és ez így megy tovább. Egészen apró, mind lelki, mind fizikai dolgoktól kezdve (mint a mosoly, vacsorameghívás) a nagyobb dolgokig millió eset tartozhat ide (pl. neveli a párja korábbi kapcsolatból származó gyermekét, éveken át ápol vagy nagyobb anyagi támogatást ad a barátjának, stb..). A jóból mindig egy kicsit többet adunk vissza, így fennmarad a kapcsolat egészséges, előremutató dinamikája.

Az adok-kapok törvénye a rossz kiegyenlítésére is vonatkozik, ha valaki bánt vagy megkárosít egy másik embert, akkor azt is vissza kell adni, csak ebben az esetben kisebb mértékben, míg végül közel lenullázódhat az adósság.

Ha az egyensúlytalanságot nem tudják kiegyenlíteni, akár adni, akár elfogadni nem tud valamelyik fél, akkor a kapcsolatnak általában vége szakad.

Az adok-kapok speciális esete áll fenn a szülő-gyermek viszonyban, ezt soha nem szabad egy kalap alá venni más kapcsolatokkal. Hiszen a szülő olyat ad – az életet és saját magát – amit a gyermek soha nem tud ugyanolyan mértékben vagy formában viszonozni, nem is várható el. A gyermeknek pedig az a „dolga”, hogy elfogadja, amit a szüleitől kap, ezt visszautasítani nem lehet (illetve annak ára van). Jobban érthető mindez, ha belegondolunk, hogy mindazt, amit a szüleinktől kapunk, a saját gyermekeinknek adjuk tovább, ez szolgálja az élet áramlását.

  • odatartozás joga:

Mindenkit odatartozónak kell elismerni, aki a családi rendszerhez tartozik.

 Az embernek elemi szükséglete, hogy a családhoz és csoport(ok)hoz tartozónak érezze magát. Ez az igény az emberiség történetének kezdetére nyúlik vissza, hiszen a csoporthoz való tartozás a túlélés feltétele volt, egyedül nem igazán volt esély az életben maradásra. Lélekszinten ma is ugyanúgy működik az odatartozás igénye, és ehhez az is hozzátartozik, hogy ezt a jogot nem lehet megtagadni.

Hozzád tartozó családtagok a testvéreid, a szüleid, a szülők testvérei, a nagyszüleid, a dédszüleid (valamint a további generációk is mint ősök). A családi rendszeredhez soroljuk a szülők vagy nagyszülők korábbi (jelentős) partnereit, mindenkit, aki átadta a helyét, őket „helycsinálónak” is szoktuk nevezni.

A rendszerhez tartoznak olyan személyek is, akik tettesként ártottak valamelyik családtagunknak, illetve azok az áldozatok, akiknek a felmenőink ártottak súlyosan (gyilkosság, háborús bűn, közlekedési baleset, erőszak, csalás).

Ha valakit kitagadnak a családból, az elbillenti a rendszer egyensúlyát, és hatással lehet egy később született életére is. Kitagadás alatt a klasszikus „nekem nem tetszik, amit tettél, nem vagy a fiam/lányom többé” eseteken kívül ide tartozik az is, ha valakiről – akár az elvesztésének fájdalma, akár szégyen, akár ítélkezés miatt – nem beszélnek vagy úgy tesznek, mintha meg sem született volna, ha nem létezőnek, halottnak tüntetik fel.

  • saját hely törvénye

Mindenkinek megvan a saját helye, és mindenkinek van egy helye a családi rendszerben, amelyhez joga van. Bárki csak a saját helyén élhet megfelelő minőségű életet.

Nem mindegy tehát, hogy egy családban ki a nagyszülő, ki a szülő és ki a gyerek. Ezek a szerepek sokszor sérülnek vagy borulnak fel. Akár akaratlanul, akár szükségszerűségből, nem ritkán téves vállalásból vagy tévesztésből.

A családállítási esetek nagy százalékában valamilyen formában megmutatkozik, hogy a családtagok „nincsenek a helyükön” lélekszinten. Ilyen lehet, ha szülők bevonják a gyerekeket a párkapcsolati vitáikba, vagy ha egy szülő nincs jelen a családban és a másik pótolni szeretné (apja helyett apjának is kell lennem). Ha a gyerekre nem neki való szerepet osztanak (a lányom a legjobb barátnőm) vagy akár ő vállalja magára, hogy lélekszinten „besegít” a szülőnek, hogy elbírja az életének valamilyen nehézségét (elég nehéz anyámnak/apámnak, hogy elhagyták/özvegy lett, én majd mindent tökéletesen csinálok, hogy velem ne legyen gond).

  • érkezési sorrend

Aki hamarabb érkezett, korábbi jogokkal rendelkezik, mint aki később jött. A később születetteknek nincs beleszólási joguk a felmenőik és korábban születettek sorsába. Ez persze azt is jelenti, hogy a felmenők sorsáért nem is lehet felelős a fiatalabb.

Rangsorról beszélni ma nem igazán számít trendinek, de tudnunk kell, hogy lélekszinten ez ad biztonságot. A létrán sem mindegy, hogy melyik fok van alul, melyik felül és éppen melyiken állunk. Nem keverhetjük össze, hogy ki a szülő és ki a gyerek, illetve, hogy melyik testvér érkezett előbb a családba és melyik később. illetve kinek mire terjed ki a joga és felelőssége. Amihez nincs hozzáférésünk (felfelé), ahhoz felelősség sem tartozhat, így van egyensúlyban a rendszer. Illetve az élet továbbadásának irányát sem változtathatjuk meg.

Polgár Judit – családállító tanácsadó

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük